Szilveszteri poszt
Gossip Girl here, your one and only source into the scandalous lives of Lehenweiler's elite. :)
Először is mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok!
A szilveszterem már idekint töltöttem, sajnos az otthonlétbe ez már nem fért bele. Most egy kis kitérővel elmesélem, milyen volt a hazautam, az otthonlétem és a visszautam. December 20-án indultam haza, reggel. Már 19-én este éreztem, hogy valami nem lesz rendben az utazással, de hát a jegyem rendben volt, a táskámat többször átnéztem, nem hagyok-e valami lényeges itt, többet nem tudtam tenni. A faluból már a reggeli 7.55ös busszal el kellett indulnom, holott a vonat eredetileg 11.12kor indult volna Stuttgartból. Lett volna még egy busz 9.52-kor, de azzal necces lett volna elérni az S-bahn-t, amivel át kell szállnom Stuttgartba menet. Lett volna 7 percem jegyet venni és átsétálni a 3. vágányhoz, de mivel eddig még kb. egyszer nem érkezett meg időben a busz, nem kockáztattam. Német pontosság, mi? Akkora nagy klisé, mint az, hogy a magyarok csípőset csípőssel esznek. Minden új szósz vagy mártás előtt megkérdem G-t (az Anya), hogy ugye ez nem csíp? Nagyon nem bírom a csípős kajákat. Aztán egyszer megkérdezte, hogy miért kérdem ezt mindig, hát a magyarok nem hogy bírják a csípőset? Pont pont pont. (Eddig akárhányszor megfordultam Stuttgart Hauptbahnhof-nál, az összes vonat, amit láttam, késve indult. Az összes buszom ami feljön a faluba, mindig 5-10 perc késéssel jön.)
Szóval már 7.55kor elindultam Stuttgartba. Persze időközben ahol át kell szállnom az S-bahn-ra, még eltölöttem vagy 1 órát a Mekiben meg vettem ki pénzt, meg lődörögtem. Inkább ott, mint a stuttgarti vasútállomáson, ahol a kultúrált váróterem elég kicsi és folyton tele van. Nem kulturált várótermet pedig nem is láttam. Na szóval úgy nézett ki az út, hogy Stuttgartból indulok 11.12kor, megyek Münchenbe, ott átszállok Salzburga menő vonatra és még Salzburgban is átszállok Pest felé. Az átszállásokra Münchenben 13, Salzburgban pedig 20 percem lett volna, de előre megnéztem, melyik vágányra fognak beérni a vonatok. Kezdődött azzal a dolog, hogy a vonatom 25 percet késett München felé. Természetesen nem hozta be az összes késést, így kerek 13 percet késtükn. Pont annyi, amennyi időm lett volna átszállni. Az első vagonban voltam, meg sem fordult a fejemben, hogy nem futok. Rohadt nehéz volt a cuccom, összesen 7 vágány választott el a Salzburgba menő vonatomtól, de futottam. Filmes jelenet volt, mindenki kitért előlem, aki látta, hogy jövök. Amikor a vonat elejéhez értem, ott, ahol áll a tábla, hogy hova megy a vonat, már örültem, hogy jaj de jó, elértem! De abban a szent minutumban elindult a kis szemét. Körülbelül 10 mp kellett volna, hogy odaérjek az ajtóhoz. Nem túlzok, 10 MÁSODPERC. Jaj azt hittem elvisz a gutaütés. Utána mentem az Ügyfélszolgálathoz, szerencsére voltak előttem vagy 20an, mert mire kivártam, már egész lenyugodtam. A srác azt írta a papíromra, hogy 11 percet késett a vonatom, holott 13-at, na de mindegy, az volt a lényeg, hogy új útvonalon kellett hazamennem, természetesen nem kellett az új jegyért fizetni, mert a DB hibája volt a késés. Az eredeti tervhez képest 1 órával később érkezek majd Pestre, de örültem, hogy még aznap. Először el kellet mennem Bécsbe, utána meg ott átszállni és Pestre menni. Másfél órát kellett még várni a következő vonatindulásig, de az már hamar elment a Burger Kingben free wifivel meg laptoppal. Bécsig kaptam helyjegyet, ami egy szép railjet volt, amivel kb. suhantunk hazafelé, gyorsan eltelt a 4 óra. A vonat tele volt last minute reservation-ökkel, tehát sokan mentek volna Salzburg fele azzal a vonattal, amivel én is. Aztán Bécsben ahogy közeledtem a vonatom felé, hát lehaltam. Stuttgartól Münchenig meg onnan Bécsbe gyönyörű szép higiénikus railjettel mentem, nem is vettem észre, hogy megyek, annyira tuti volt, és erre mi megy Pestre? Egy szakadt, koszos, szutykos sima otthoni gyorsvonat, bőr ülésekkel és 6os kabinokkal. Itt már nem volt helyjegyem, a srác az ügyfélszolgálatnál azt mondta, hogy ide ő már nem tud adni jegyet, úgyhogy felszállok és kész. Tehát oda ülök, ahova tudok és reménykedek, hogy nem állít fel senki. Teljesen véletlen belebotlottam egy fülkébe, ahol magyatul beszéltek, be is ültem oda és szurkoltam, hogy aki lelassít és nézelődik a fülke előtt, az ne az én helyemért jöjjön. Két csajnak sem volt helyjegye a kabinban, az egyiknek ugyanúgy késett a vonata, mint nekem, csak ő máshonnan jött. Aztán egyszercsak jött egy pali és megkérdezte a mellett ülő csajt németül, hogy neki tényleg oda szól-e a jegye, mert neki is. A csaj persze mit csinál? Azt tetette, hogy nem ért németül, közben meg minket kérdezett, hogy felálljon-e. Aztán a pali, amikor meghallotta, hogy a csaj beszél magyarul, akkor elkezdi magyarul neki: Na akkor újrafogalmazom a kérdést, ide szól a helyjegyed vagy sem? Mert nekem ide, szóval leszel szíves felállni. Hahaha, ez nagy volt :D Szóval a csaj szedte a sátorfáját, és elkullogott egy másik kabinba.
Aztán szerencsére én végig tudtam ülni a 3 órás utat és még el is dumáltam a magyarokkal. Így 11-re meg is érkeztem a Keletibe! Ott pedig várt rám Andris! Másnap reggel fél 9kor pedig indultunk Debrecenbe ismét vonattal, de elegem volt már a végére!
Az otthonlét nagyon jó volt! Egyesült a család, ettem sok finomat, az ágyikómban alhattam, találkoztam barátokkal, (habár nem mindenkire jutott idő) karácsonyoztam egy jót, láttam esti debreceni fénykeket és belvárost :) Nagyon fura volt hallani, hogy mindenki magyarul beszél körülöttem, meg a sok magyar rendszámú autó, nekem ez volt a legfurcsább :D Sajnos nagyon hamar eltelt az egy hét, de legközelebb több időre jövök.
A visszautam már kevesebb átszállással zajlott le, és szerencsére minden rendben volt. 27én este 21.10kor indult a vonatom és reggel negyed 7re volt Münchenben. Habár amikor a Keletiben megláttam a sima egyszerű kis IC-t, majdnem katapultáltam. Mondom nem igaz, hát ide csak ilyen sz.rokat küldenek? Hol vannak a railjetek??? Ismételten egy 6os kabinban kaptam helyet, és persze tele volt az egész. A csomagjaimnak is alig volt hely, mert persze több cuccal mentem vissza, mint jöttem el, miért is ne :D
Szerencsére a csaj velem szemben csak Győrig jött, a két nő mellettem meg Bécsig, szóval éjfél után elnyújtózhattam, habár így is dög kényelmetlen volt az egész. Aludhattam vagy 2-3 órát összesen fél órás bontásokban, valamire mindig felébredtem. Aztán Stuttgartba menet a vonatom már kényelmesebb volt. Ott pont elkaptam egy S-bahn-t, amivel fél órával később ismételten pont elkaptam a buszom ide a faluba.
Nem épp rövid kitérő volt ez az utazásos sztori, de ennél rövidebben nem tudtam leírni.
Szóval, szilveszter. Este 7re voltunk hivatalosak G. barátnőjéhez, gyerekekkel együtt, merthogy nem csak a két anyuka barátnő, hanem a gyerekek is, talán egy osztályba is járnak? Nem tudom. ( Azt meg kell említeni, hogy ha mi 7re vagyunk hivatalosak valahova, akkor fél 8kor már tuti elindulunk, de úgy, hogy már amikor az összes ajtó be van zárva, valaki még visszarohan, hogy jajjj ez meg az ottmaradt. De minden egyes alkalommal. Komolyan. Ahhh, mintha otthon lennék, kedves Húgom :) )
Volt még rajtunk kívül egy pár, aki szintén hozott gyerekeket, meg egy nő is, akinek volt még két gyereke. Na hát a gyerekek egész este bújócskáztak, tébláboltak, társasoztak, egyszóval jól elvoltak. A "felnőttek" meg közben szusit készítettek meg dumáltak. Én a házigazdák kisfiával, Juliannal voltam, egy imádnivaló, tejfölszőke kisfiúval, egyem meg, én is mindig ilyen kisfiúra vágytam!!! :D
Nagyon elegáns és ízléses otthona van a házigazdáknak, evés közben halkan ünnepi hangulatú zene is szólt.
Fél 9 körül kezdődött a szusi evés. Volt wasabi mártás, pálcikák, szójaszósz, avokádóval töltött szusi is volt, minden nagyon finom volt. Utána pedig kis tálkákban alatta tűzzel állítottak az asztal közepére és abban lehetett marha, disznó vagy csirkehúst sütni, különböző végű pálcikákkal, hogy nehogy összetéveszd valaki máséval a husidat. Emellé is volt sok saláta, mártás, szósz, degeszre ettem magam. Ekkor még csak 10 óra volt.
Mint minden nagy bekajálás után, most is majd leesett a fejem, csakhát itt nem tudtam hova elmenni aludni. Úgyhogy ittam tovább a boromat, a harmadik pohárnál G. nevetve megjegyezte, hogy négykézláb fogok hazamenni, nem félek? Gondoltam magamban, nem ismersz... Nekem ennyi meg sem kottyan :D
A gyerekek megint eltűntek vacsora után, a többiek meg elkezdtek unalmas sztorikat mesélni arról, hogy mi történt velük ekkor meg akkor. Ebbe nem tudtam bekapcsolódni, mivel velem ilyen izgi dolgok nem történtek soha, hogy egy vendéglőben nagyobb husi adagot kaptam, mint amennyit meg tudtam enni vagy el tudtam képzelni, szóval találtam gyerek könyveket és azokat kezdtem el olvasni. A házigazdával is beszélgettem még szusi készítés közben, megkérdeztem, mi az a fekete izé a rizs körül, azt mondta, nem akarom tudni, mert akkor nem eszem meg, de az íze viszont finom. Itt, a faluban sokan ismerik az országot, azt is, hogy nagyjából mi van otthon, sőt, még magyar városokat is ismernek. Legfőképp azért, mert Baden-Württemberg gazdasági életében jelentős szerepet játszik a Merci gyár, ami otthon Kecskeméten található, szóval Kecskó nevét is sokan ismerik. Az egyik szomszéd azt mondta, hogy a gyárban Kecsót Kekszvárosnak nevezik, merthogy Kecskemét és a keksz( Keks) szó nagyon hasonlítanak egymásra. Hát jó, ti tudjátok :D
Szóval a házigazdával beszélgettem pár szót a magyar helyzetről meg ilyenekről, pont szilveszteri téma volt. Aztán már háromnegyed 12 volt, a gyerekek szinte már megőrültek, hogy mindjárt petárdázhatnak. Kimentünk az utcára, minden ház előtt álltak és mindenki pukkantgatott meg petárdázott meg rakétázott. Nem volt német himnusz, nem volt visszaszámlálás, hanem M. (az Apuka) órája szerinti éfélkor kezdtük el a tüzijátékot. Koccintotunk pezsgővel, mindenki boldog új évet kívánt a másiknak, aztán jöttek a szomszédok, és holott engem nem ismertek, mindenki megölelt, megpuszilgatott, megszorongatott, és boldog új évet kívánt. Mondom wtf?? Eddig pont azt figyeltem meg, hogy a magyaroknál általában véve távolságtartóbbak a németek, mert amikor találkozik elsőnek valaki valakivel, akkor kezet ráznak, az oké. De amikor másodjára vagy már hanyadjára találkoznak, akkor is csak kézfogás, és semmi ölelés, vagy puszi. Amikor G. szülinapja volt, a szüleivel is csak kezett fogott, amikor átadták az ajándékot neki. Amikor én elmentem karácsonyra haza, akkor is M. kezet fogott velem. Amikor találkozok a nagyszülőkkel, mindig kezet fogunk. Nő nővel, nő férfival, férfi férfival, tök mindegy ki nyújtja a kezet, nincsenek itt általában véve olyan íratlak szabályok, mint otthon, hogy először a férfinak kell kezet nyújtania, ha a nő tesz ilyet, akkor illetlenség. Legalábbis mi így tanultuk protokollból. Szóval erre a fene nagy távolságtartásra meg itt mindenki ölelkezik szilveszterkor, ismeretlenül is.
A gyerekek egy óráig rakétáztak odakint, jó nagy szemetet hagyva maguk után, de ahogy megfigyeltem, amikor egy-egy háznál abbamaradt a rakátázás, egyből kezdték összetakarítani seprűvel az utcáról is a szemetet, mondjuk miért ne tennék? Más úgy sem fogja helyettük megcsinálni, nem városban vagyunk, hogy lehet mutogatni a dehuszosokra. Én fél 2-ig bírtam a strapát, aztán egyedül elindultam haza, egy utcára voltunk csak a házunktól. G. mondta h ők is mindjárt jönnek, aztán fél 3kor értek haza. Az idővel, vagyis a 'minjdárt', 'azonnal', és 'rögtön' szavak jelentésével a gyerekeknek problémájuk van, de ez már egy másik poszt témája. Úgy látszik, volt kitől örökölni az idővel kapcsolatos problémákat. Stílusosan búcsúzkodásnál én is kezet ráztam mindenkivel, mondom nem lógok már ki a sorból.