Hétvégi történések
Vasárnap a fater szüleivel volt programunk egy hihetetlenül édes fekete-erdei városkában. Az Omának volt 80. szülinapja, és az ünnepléshez egy asztalt foglaltak le egy gyönyörű panorámájú étteremben. Fényképekkel nem tudok szolgálni, nem vittem magammal a gépet. Mondanom sem kell, hogy 11kor kellett volna elindulni, hogy délre ott legyünk, persze hogy fél 12kor indultunk el, ami rohadt egy idegesítő dolog, főleg, hogy két 80+ embert nem illik váratni. Kedvesen fogadtak engem is a nagyszülők, kívántam az Omának boldog szülinapot, és rendelhettünk. Az étterem, ahol voltunk, egy tipikus sváb kajákkal szolgáló étterem volt, a pincérek és pincérnők is tipikus sváb ruhában szolgáltak fel. Próbáltam nem a legdrágább husit kiválasztani, így a választásom csirkére esett. Egy annyira de annyira finom husit sikerült rendelni, hogy egyből kétszer is akartam hozatni. Finom, omlós, puha csirkét ettem tésztával és hozzá még valami furcsa mártást is kaptam, az annyira nem illett oda, te a svábok tuti így eszik, úgyhogy megpróbáltam. Volt egy vicces jelenet kaja közben. Én ültem az asztal legszélén, és mellettem jártáltak el a pincérek, velem szemben a kissrác. Jön a pincérnő, megkérdi hogy minden rendben van-e, és mondtam neki, hogy igen, köszönjük (tényleg akkor nem rég kezdtünk hozzá a kajához, senkinek nem hiányzott semmi). Erre kérdik a többiek, mit mondott? Senki nem értette, még a mellettem ülő sem...Vicces, hogy ők nem értették, én meg igen :) Aztán paszíroztam még egy kis helyet a desszertnek is, merthogy azt is rendelhettünk. Mindenki fagyikelyhet rendelt, de az durva volt, hogy több, mint fél órát kellett várni a fagyikelyhekre, amit tényleg csak úgy készítenek el, hogy kiveszik a mélyhűtőből a dobozt, és bele a tányérba, a 7 főételre pedig 20 percet kellett várni. Közben igaz, hogy megtelt az étterem, de mellettünk mindeki kapta a kajákat, csak mi nem. Persze kicsi L-nek nem tetszett a dolog, hogy ennyit kell várni a fagyira, és már zavarba ejtően hangosan ordibálni kezdett, hogy mikor jön már a fagyi; nem igaz, hogy ennyit kell várni rá; mit csinálnak ezek; Apa ne adj nekik majd borravalót és társai. Erre mutter mit csinál (újonnan felvett szokása): csitt! ezt mondja, de utána röhög meg mosolyog. Abszolút nem tud fegyelmezni...Ahelyett, hogy szépen elmagyarázta volna, hogy ilyet nem illik mondani (hangosan legalább is, magadnak attól még megjegyezheted), meg amúgy ne viselkedjen már úgy, mint egy óvodás, mert közben kiterült a kanapén a nagy durcázás meg várakozás közepette. Kicsit időközben a rendelést is összekavarták, mert ketten tőlünk nem azt kapták, amit rendeltek, továbbá L-nek is újabb 10 perc után két gömb fagyit hoztak ki 3 helyett.
Mivel odakint közben a fagyos szél abbahagyott és kisütött a nap, hárman (mutter, fater meg én) elmentünk körbenézni a városkában. A nagyszülőknél evidens, hogy nem fognak sétálgatni jönni, nekik már ez is megerőltető volt, hogy elkocsikáztak a kisvárosba, de a kölykök sem akartak nézelődni (gondoltam, jobb is így). Zavelstein városka egy tipikus fekete-erdei városka. Macskakő, rendezett, virágos kiskeretek, csíkos házikók, régi templom és egy gyönyörű kilátással rendelkező várrom. Felmásztunk a várrom tetejére fejenként 50 centért, amit becsület alapon kellett bedobni egy kasszába. 5 emeleten át kellett mászni, a végére eléggé lihegtek a szülők, de a kilátás mindenért kárpótolt. Körülöttünk a dimbes-dombos Fekete-erdő minden féle zöldben pompázó fenyői, a szélben repülni próbáló sasok és más madarak és gyönyörű napsütés... Bámulatosan szép a Fekete-erdő, muszáj túráznom ott amennyit csak lehet! Ki volt táblázva egy túraútvonal a várra, 18,5 km hosszú. Megkrédeztem a fatert, ledolgozzuk-e az ebédet, ez a túravonal épp megfelel rá, csak röhögött és azt mondta, legfeljebb holnap este értem jön kocsival ő ennyit hajlandó túrázni. Mióta itt vagyok, látványos pocakot eresztett, tegnap a mutter rá is szólt, hogy elérted már a 95 kg-t? Meg hogy nem lesz ez így jó, mert ez nem tesz jót a szívének. Megjegyeztem magamban, hogy bagoly mondja verébnek... :D
A fater a sétálás közben törileckét tartott, elmesélte a várrom történetét, aztán találtunk egy Feuersee nevezetű buszmegállót, amit mögött ott volt maga a tacska is. Nagyon okosan meg is jegyeztem, hogy Stuttgartban is van ilyen megálló (tényleg van). Mondta a fater, hogy a környéken elég sok ilyen Feuersee van (Feuer=tűz, see=tó) és amikor valahol tűz van, akkor a tűzoltóknak ez az első dolga, hogy abból a tóból hoznak vizet, merthogy az nagyon jól oltja a vizet. Nem akartam hülyének tűnni, így nem kérdeztem meg, nem minden víz oltja jól a tüzet? :o Találtunk olyan boltocskát is, ahol kéműves dolgokat árultak, és hiába be volt zárva az üzlet, az utcán előtte ki voltak pakolva a dolgok. Hihetetlen, hogy így kint merik hagyni a dolgokat, és a nyakamat teszem rá, nem tűnik el semmi. Mondtam is, hogy ezt nálunk nem lehetne bejátszani, a fater szerint nagyvárosban itt sem, de egy ilyen kis városkában simán.
A másfél órás városnéző túra után mentünk még a nagyszülőkhöz, ahol további édesség kánaán és kávé várt ránk. Benyomtam még két sütit és ittam tejeskávét is, azt nem értem, miért ittam kettőt, de itatta magát, így még éjfélkor is kukorékoltam. Beszélgettünk, sztorizgattak a szülők, milyen volt régen fiuk, amiből nem sokat értettem meg, hiszen a nagyszülők tősgyökeres svábok, és borzalmas akcentusban beszélnek. Amikor hozzámszóltak, próbáltak Hochdeutschul beszélni, de hát vagy én vagyok süket, vagy nem tudnak nagyon elszakadni ettől a dialektustól, úgyhogy úgy is voltak gondok a megértéssel. Megköszöntem a meghívást, majd a nagypapi érdekeset kérdezett: visszajövök-e a hazalátogatás után. Hát mondom, gondolom igen. Ezt nem tudom mire vélni, talán nem tudják, hogy 9 hónapra szól a megbízatásom? A hazafele úton a gyerekek meggyőzték a szülőket, hogy a mekiben ehessenek még valamit, úgyhogy oda is beugrottunk visszafele, majd egy plakáton meglátta a fater, hogy a Status Quo, egy apáink korabeli rock együttes júliusban a környéken koncertezik, és totál belelkesült, hogy neki oda el kell mennie (nagy nagy rock rajongó a fater, a saját bandájával rockot játszanak), így egész úton visszafele Status Quo-t, illetve más rock együtteseket hallgattunk. A gyerekek hátul rázták magukat, rockvilláztak, amennyire az öv engedte még pogóztak is majdnem, szóval aranyosak és jókedvűek voltak.