Búcsú Lehenweilertől
Végre pont került a sztori végére. Reggeli után közölte a fater, úgy döntöttek, lerövdítik az időmet náluk, mivel már 7 éve van óperük, és most már szeretnének egyedül lenni, és a gyerekek is tudnak már egyedül lenni, nem kell nekik felügyelet/segítség. És hogy reméli, hogy ez így nekem is jó, de hogy már 7 éve él velük valaki, és most már csak mint család akarnak lenni, több óperük már nem is lesz. Gondoltak rá, hogy most maradjak annyi időt, amennyit akartam, azaz nyárig, de végül úgy döntöttek, hogy Húsvéttal haza is küldenek. Mivel gondoltam, hogy ez csak a szép megfogalmazása a dolgoknak, rákérdeztem, hogy ugye azért nem voltam olyan rossz? Gondolkodó fej, majd jöttek az igazi indokok, miért is kell mennem.
- nagyon csendes voltam, és ezért egy szakadék mindig is ott volt közöttünk, nem ismertek meg igazán, így normális kapcsolatot sem tudtunk egymással kialakítani
-úgy érzik, hogy mi csak eléltünk egymás mellett, nem együtt éltünk
-úgy érzik, hogy nem tudtam magam elengedni, mert mindig is udvarias voltam, egyszer nem viselkedtem rosszul (?!) és ebből is látszik, hogy szakadék van köztünk
-senkivel nem sikerült szoros kapcsolatot kialakítanom
-minden óper más és más volt, mindenkinek voltak gyengébb és jobb képességei, de mivel én ilyen csendes voltam, nem tudtam normális kapcsolatot kialakítani velük
Én: És mondom a cuccaim? Ezzel az ürgével nem tudok minden cuccot hazavinni.
Vater: Hát majd a nagyját meg a fontosakat összepakolod, aztán megnézzük mennyi marad, és majd megtaláljuk a legjobb megoldást.
A nagy lóf@szt fogok én a nagy bőrönddel szerencsétlenkedni, amikor mondta a faszi is, hogy nagy cuccal nem tudok menni. Ha már voltatok ilyen kedvesek, hogy indulás előtt egy héttel szóltok, hogy ne menjek vissza, akkor majd ti szépen kifizetitek a futárt.
Szerintetek érdemelnek valami ajándékot ezek után, vagy sem??