Utolsó hét első fele
A vasárnapi csak a faterrel folytatott beszélgetés óta nem volt annyi a mutterben, amikor vasárnap este megérkezett M-mel, hogy odaálljon elém, és ha nem is magyarázatot fűzzön az elmondottakhoz, de legalább megkérdezze, hogy mit szólok a dolgokhoz, van-e kérdésem, szeretnék-e valamit megbeszélni. De persze nincs benne még csak ennyi gerinc sem. De bezzeg lopva rám tud nézni ő is, meg mindenki közös kajálások alatt, hogy leolvassanak valamit az arcomról. Nem tudom mit szeretnének látni?! Könnyeket, elmebetegség jeleit, hogy felmondtak vagy pofavágásokat? Én továbbra is olyan vagyok, mint eddig. Nevetek a vicces sztorikon, továbbra is megköszönöm a kaját (lehet ezért lennék udvarias? :D) és ha rámmosolyognak miközben jó éjszakát kívánnak, akkor azt is viszonzom, holott közben a legválogatottabb káromkodásokat ismétlem nekik mantraszerűen magamban. És közben arra gondolok, mennyi van még hátra. NEM SOK!
Már nem is kell főznöm, se hétfőn, sem ma nem mondott semmit a mutter, én meg hülye leszek felhívni. Ha nem akarja, hogy főzzek, nem dőlök a kardomba. Hamarabb is jön meg a melóból (tán egy őrült vagyok, aki ne maradjon egyedül a gyerekével? Ha eddig nem tettem kárt bennük, ezután sem fogok, hogy felmondtak nekem, de ez lehet csak nekem evidens).
Tegnap elbúcsúztam a nyelvsulisoktól, talán ez volt a legrosszabb. Akivel jobb viszonyban voltam, mindenkinek elmeséltem, hogy akkor vagyok ott utoljára, mert egy hetes "felmondási idővel" elküldtek, és mindenki egyesével kiakadt a szülők pöcsfejségén, ami elég jól esett. A tanárnővel is megosztottam a sztorit, nagyon kedves volt, mesélte, hogy ő is volt anno au-pair Franciaországban, de ő mindig nagyon jól érezte magát, és ő is elítélte a szülőket és biztatott, hogy ne legyek ezek miatt szomorú, és sok sikert kívánt a jövőben. Nekem mindig egy fél órával a vége előtt kell mennem, mert az utolsó buszom egy másik városból indul, és amikor felálltam, hogy megyek, a tanárnő mondta a csoportnak, hogy én ma mentem utoljára, és gyorsan felesben elmeséltük a sztorit, és mindenki hüldezett egy sort, aranyosak voltak. Volt, aki boldog szülinapot kívánt a sok sikert mellé, tényleg ezt sajnálom a legjobban. Hiába csak heti egyszer volt óra, mert úgy ért rá a tanárnő, de segített azért, és mindig a hétfő este volt a fénypont, amikor tuti biztos volt, hogy megyek a városba, és találkozok emberekkel. Jött velem a buszhoz egy lengyel csaj, vele is megbeszéltük a történteket, és ő is sajnálkozott meg vele is szidtuk egy sort a szülőket, és máris jobb lett a hangulatom. A tanárnő a lelkemre kötötte, hogy majd írjam meg mi van velem, ez a lengyel csaj is...
Elémjött a mutter a buszhoz, (mindig a fater jön, de most ő nem volt otthon) mint minden hétfőn december óta. Miközben várt rám és a buszra, hogy megérkezzek, mögé tolatott egy kocsiszállító akármi, amire úgy felrakják a kocsikat, és viszik, és pont ott kezdték el mögötte leszedni a kocsikat a szállító kocsiról, és mivel olyan töketlen volt a mutter, hogy nem szólt, hogy valahogy engedjék már ki, ott álltuk vagy 10 percet, közben persze egy szót sem beszélve. Hát, marha egy izgi 10 perc volt...Aztán végül mire a kocsiban kipattogta magát, felemelte a nagy seggét, és kiszólt, hogy most mi lesz?! Aztán úgy döntött, hogy azon a kis maradék helyen kitolat. Mondanom sem kell, szerencsétlenkedett egy sort ( elég nagy autója van, egy kombinál is nagyobb) majd egy pali aki az utókat felügyelte, odaugrott és vezényelt, hogy ne menjünk neki semminek. Hát, már én voltam úgy vele, ha nem szól ki nekik ez a szerencsétlen, akkor én kiszállok és megkérdezem, meddig maradnak még, mert mi mennénk.
Nem értem ezt a nőt, komolyan. Traumatológus sebész. Sokszor egy mp alatt kell döntenie, mit kell csinálni, nehogy elpatkoljon a páciens. Határozott, kemény, ő irányítja az egész családot. A férje olyan papucs, akinél nagyobbat a hátán nem hordott a föld. A gyerekeit is egy szempillantás alatt lehorja, folyton szekálja meg piszkálja őket, és akkor arra nem képes, ha problémája van, hogy elmondja?! Ez a kettő, hogy valaki határozott és erőskezű, nem függne össze azzal, hogy ha baja van, akkor kinyitja a száját? Ez csak nekem olyan evidens? Az alkalmazottjuk vagyok, az ő házukban élek, és ennek ellenére csak januárban szólt a fater, hogy ezt meg azt csinálhatnám máshogy is. Továbbá amikor megkérdeztem a muttert, hogy ugye elmondaná, ha baja lenne, akkor mondta, hogy igen, utána meg sorolja, hogy ezt meg azt meg emezt meg amazt nem csinálom jól ( ugye szerinte direkt nem úgy mosogattam, ahogy ő megkért rá. Már itt le kellett volna esnie, hogy ez nem komplett és lesznek még bajok). Már csak azért is a mutter volt ennek az egész idő előtt hazaküldős dolognak az értelmi szerzője, mert amíg ő nem telefonált, a fater simán megvette volna a jegyet nekem, ergo nem lett volna ellenvetése, hogy visszajöjjek.
Holnap de. találkozok egy nyelvsulis lánnyal, akivel jó kapcsolatom lett, sokat beszélgettünk mindig. Sajnos csak egyszer találkoztunk nyelvsulin kívül, mert ő csak délelőttönként ér rá, én meg délutánonként, de akkor úgy beszélgettünk, mintha már jó pár éve ismerősök lennénk. Ő minden áron meg akar győzni róla, hogy maradjak kint, tegnap este hozott egy cikket, miszerint új fajta képzés indul itt a régióban, gyereknevelőnek (vagy mi az magyarul) lehet képezni magad 3 éven át, és emellé heti 700€-t is kap az ember, utána meg rendes melót lehet keresni.
Csütörtökön pedig Stuttgartba megyek Fruzsival, akivel eddig is találkoztam, amikor csak lehetett. Volt, hogy néha együtt ebédeltünk a városban, aztán nyelvsuli, volt, amikor csak vásárolgattam, de voltam már nála meg a férjénél is egy közeli városban, és ott bandáztunk meg iszogattunk.
Aztán még az erdőtől is búcsút kell majd vennem, ami nagyon nehéz lesz. Nem múlt el úgy hét, hogy ne mentem volna sétálni, vagy amikor jó idő volt, futni. Gyönyörű ez az erdő, a szerelmem lett és itt kell hagynom :(