Nyálas spagetti pólón
Végre itt a tavasz! Süt a nap, már reggel 7kor olyan világos van, hogy nem kell villany, holott decemberben még fél 8kor is kellett lámpa, alig van már hó és a nappaliban sincs már olyan hideg tűz nélkül. Hurrá! Továbbá ma kezdem a B1 német kurzusom 2. részét, szóval minden helyre áll (majdnem egy hónapos szünet után jó lesz megint emberek között lenni).
Szombaton a mutter elhúzott dolgozni reggeli után várhatóan vasárnap délelőtti visszatéréssel, úgyhogy a gyerekek nagyon örültek, hogy az apjukkal lehetnek egész nap. továbbá ha nincs mutter, akkor nincs pampogás, nincs tanulás, csak játék. És mivel a fater tényleg nagyon sokat van távol, a gyerekek minden apjukkal töltött percnek nagyon örülnek. Kb. még vécére sem mehetett anélkül, hogy a gyerekek ne kötnék a lelkére, de utána egyből gyere vissza és folytassuk a játékot/Star Wars sakkot/nézzünk filmet együtt. Így, hogy nem volt mutter, elég nyugodtak is voltak a gyerekek, nem kellett imádkozni M.-nek sem, hogy egyen, hanem evett rendesen.
Tudni illik, hogy a mutter minden egyes kajálást valami iszonyat nagy cirkusszal kezeli. Ugyanis szerinte a gyerekek 8 és 11 évesen még nem elég nagyok ahhoz, hogy saját maguknak tudják kiszedni a kaját a tényérra, mert úgyis félremegy a kezük és majd minden az asztalon landol, és neki kell takarítani. Tehát a mutter szed kaját, ő a kajaelosztó, a gyerekek hülyék ehhez. Önteni sem önthetnek maguknak a pohárba, mert tuti hogy félre öntik az innivalót, és akkor neki kell takarítani. A pohár, ha túl közel van a tányérhoz és a gyerekek kezéhez, akkor el kell tenni onnan, mert úgyis olyan bénák, hogy le fogják lökni az asztalról, és akkor a mutternek kell takarítani. Ha valami csoda folytán mégis a kislány önthet magának a dobozból, vagy a virágos vázának kinéző kannából és a pohár kb. az asztal közepén van már, mert annyira be van tolva, nehogy leesen, a mutter akkoris megfogja a poharat, úgy tartja, hogy már az ujjai is lassan elfehérdenek, mert ha a kislány/kisfiú önt magának, úgyis mellé önti. Hiába senki nem lökdösi az asztalt, úgy fogja azt a poharat, hogy még egy kóbor földrengés esetén is szilárdan tudja tartani. Mindig rádörren a gyerekekre, hogy tűrjék fel a pólójuk ujját, mert belelógatják a kajába, és akkor neki kell vele vesződni (nem is a mosógépnek). Jelzem, ittlétem 5 hónapja alatt egyszer sem lógatták még bele az ingujjukat a kajába, és nem csak azért, mert a mutter minden egyes kajálásnál rájuk üvölt, hogy tűrd már fel azt a nyomorult ingujjat! hanem mert egyszerűen nem olyan hülyék már (nem hülyék, na, hanem kicsik), hogy belelógassák a ruhájukat a kajába. Amikor csak együtt eszünk, én sosem szólok nekik, nem is tűrik fel az ujjukat, és láss csodát, tudnak úgy enni, mint ahogy az egy 8 és 11 évestől elvárható. De a mutter kb. minden dologért beszól nekik.
Azt veszem észre, hogy pl. ebéd után a szobámban döglök, már félálomban töltöm a kaja utáni megérdemelt pihenésem, mutter, M. és L. fent vannak az emeleten és házit csinálnak, persze azt is csak a gyerekekkel üvöltve és zsörtölődve lehet csak, és érzem, hogy ideges vagyok. Gondolkodom, hogy miért is? Nem csinálok semmit, csak fekszek és érzem, hogy hangyás vagyok. Aztán rájövök miért: a mutter már megint ordibál a gyerekekkel, hogy ezt nem így, hanem úgy, ezt ne ide, hanem oda, ezt ne csináld, azt ne csináld, tanulj már, csináld a dolgod. És hiába zárt ajtók mögött ordibál velük, akkoris hallom és már én vagyok ettől teljesen ki, hogy állandóan szabályozza őket és ugat velük. Bezzeg akkor meg nem szabályozza meg kicsi L-t, amikor dühöng meg ördögöt űz...
Visszatérve a kajáláshoz, M. elég soványka és többek szerint nem néz ki 11-nek, hanem 9-nek, míg L. többnek néz ki, mint 8. L. már majdnem olyan magas, mint M., pedig 3 év van köztük. A K. családnál egy étkezés sem múlhat el anélkül, hogy M.-nek rimánkodni kelljen, hogy egyen már még, igyon már, mert a tesvére már lassan majdnem akkora, mint ő, és így nem fog megnőni, ha nem eszik. Állandóan pöröl a mutter M-mel, hogy egyél már, addig nem állsz fel, míg üres nem lesz a tányérod, ha nem bír már többet enni, akkor na még két villányi adagot meg tudsz enni, nyomás! És ezt sem értettem eleinte, miért kell tuszkolni szegény M.-be a kaját, aztán egyszer valahogy feljött és mesélte a mutter, hogy már eleve kiskorától fogva M. nem evett sokat, és ha ez ember kiskorában nem jut elég kajához, akkor nem fog megnőni. Biztosan így van, a mutter már csak tudja, mert orvos, de szerintem ilyen kis korban az ember annyit eszik, amennyire szüksége van. Nekik még nem járnak olyan gondolatok a fejükben, hogy jajj, ha megeszem ezt a nagy tál tésztát, akkor előbb utóbb 38-as méret kell a H&M-ben, és az milyen már, továbbá szerintem ők egy órával a kajálás után nem fognak csak azért nutellás kenyeret enni, mert kívánják, holott nem éhesek. Szóval szerintem nem kellene szegény M-et tömni, annyit eszik, amennyire szüksége van. A mutter egyszer kifejtette, hogy alacsony nőnek és magas férfiaknak semmi gondjuk nincs, de alacsony férfiaknak és magas nőknek már nagyon rossz lehet. Mondanom sem kell, a mutter kisebbségi komplexusban szenved, erre már rég rájöttem :P Gondolom ezért akarja minden áron, hogy nőjjön M., mert alacsony férfiaknak nem áll az élet.
A tegnapi vacsoránál magához képest sokat evett a paradicsomszószos halas spagettiből, de az anyja még mondta neki, hogy na még két villányi kaja, és befejezted. És akkor jön a szokásos párbeszéd:
M: Tele vagyok, nem bírok többet.
mutter: De, még tudsz enni, egyél.
M: De tényleg nem tudok már, nem.
mutter: De, egyél még. Két villányit. És mehetsz.
M: Nem.
mutter: Na, egyél már.
És akkor M. legyűrt két villányit még a halas spagettiből, még egy nagy pohár Apfelschorle-t is le kellett nyomnia, és felment a szobába. Erre 10 perc után megy fel az anyja az emeletre, és hallom, kérdezi a gyereket, mi van veled. Jön L. és tudósít, hogy M. épp most hányt egyet. Gondolom magamban, ügyes vagy mutter, tömöd itt a gyereked, mint a libát, holott az tilos az EU-ban, és ez a vége, hogy hányik egyet... Te vagy az orvos, te tuti jobban tudod, mi jó a gyereknek. Aztán szegény M. ma nem is ment suliba, fent szenved, vödör az ágya mellett, olyan fehér, mint a fal, mutter szerint influenzás lett, tegnap is azért hányt.. Hát... te tudod, te vagy az orvos.
Vacsora közben mutternek már megint paprikás volt a hangulata, én nem tudom mitől ilyen stresszes ez a nő, de ez valami iszonyat. L. mesélni kezdett valamit miközben spagetti volt a szájában, fújtatott egy nagyott, és egy két spagetti darab kirepült a szájából. Pont elkaptam a pillanatot, és a fejét is, milyen meglepett volt, a kissrác is látta a repülő spagettit, és nevetésben törtünk ki, persze L. is nekikezdett hahotázni. A mutternek meg elborult az agya, hogy már megint nem esznek, hanem csinálják a showt, és elkezdett üvöltözni, hogy egyetek, hagyjátok abba, micsoda dolog ez, repülő spagettin nevetni. Továbbá kilátásba helyezte, hogy ha nem hagyják abba, akkor felmennek egyből az ágyba és nem esznek többet. Persze ezek után csak rosszabb lett a helyzet, én már azon nevettem, ahogy a gyerekek nevetnek. Mivel nem tetszett a mutternek a dolog, gondoltam inkább abbahagyom, mert még az én fejem is letépi. L. meg akarta mutatni az anyjának, hogy hogy repült a spagetti (nem jó ötlet, L. nem jó..), úgyhogy újra fújtatott egyet, viszont ez az adag már az én pólómon landolt, illetve a poharamban. Hát, nagyon örültem neki, de a mutternek úgy felment az agyvize, hogy szó szerint kidobta L-t az étkezőből, be is csapta maga mögött az ajtót, majd nekiállt nagy dühében mosogatni. Én lemostam a pólómról a nyálas spagettit, majd visszamentem enni. Ezután vettem észre, hogy a vizemben is van kaja, mutattam a srácnak, erre ő megint nevetni kezdett. Mutter meg lekiabálta a haját, hogy ne merjen nevetni megint, mert egyből mehet az ágyba. Szóval ilyen egy átlagos vacsora a K. családnál. Pattogás, fenyegetés, kiidegelés.
Visszatérve a szombat estére, a fater is elhúzott valami szülinapi buliba, úgyhogy a szombat estét ismét hármasban töltöttük. A fater meghagyta nyomatékosítva a gyerekeknek, hogy legkésőbb fél 10kor ágyban legyenek, fogat mosva (szeretik elbliccelni a fogmosást), kislánynak fogszabályzó bent legyen. Megnéztünk egy iszonyat régi filmet, A vörös kalózt, most nézem IMDb-n, hogy 1952-es. Kicsit fárasztó volt, de egynek elment, persze a gyerekeknek nagyon tetszettek ezek a poénok. Fél 10 előtt 5 perccel vége is lett a filmnek, majd szó nélkül kikapcsolták a tévét (!!!) és felmentek fogat mosni (!!!) befeküdtek az ágyba, majd a kislány 5 hónap alatt először jó éjszakát kívánt nekem, magától (!!!). Uh mondom, majdnem megnéztem, hogy lázas vagy, kicsi L.? Még sosem pipáltam ilyet, hogy minden szó nélkül teszik a dolgukat, nem verekszenek, nem ölik egymást, nem akarnak még valamit megnézni a tévében, nem játszanak még az Ipoddal öldöklős játékot...
L. mondta M-nek fél 10 után 5 perccel, hogy siess már, Apa bármelyik pillanatban itt lehet (10-fél 11-re ígérte magát), nem akarom, hogy ébren lásson minket. Ha a fater hagy meg nekik valamit, akkor azt szívesebben teljesítik, mint ha a mutter pattog nekik. Nem is a szívesebben erre a jó szó, de most nem jut eszembe más, remélem érthető így is a dolog. Pl. amikor a farsangi buliból is a fater hozta haza a kölyköket, meg sem mertek mukkanni, miután ágyba lettek rakva. Míg ha a mutter jött volna velük haza, szerintem tovább folytatják. Szerintem már nekik is elegük van abból, hogy az anyjuk folyton pattog velük, míg a fater szavának nagyobb a hangsúlya, noha ő sosem pattog, hanem ő szépen, normálisan mondja, hogy na akkor most angolozunk, na most akkor te matekozol és így tovább.