Lepirultam!
Sosem gondoltam volna, hogy március 7-én valaha is az életben lepirulnék fél óra napon tölött idő után. Lehet ez egy nem érzékenybőrű embernél több idő lett volna (1,5-2 óra), de ez akkor is döbbenetes, hogy lepirultam, olyan erősen sütött a nap! Kb. 11től kezdve feküdtem kint ujjatlan pólóban, térdig felhúzott nadrággal és napszemüvegben napozva 3-ig úgy, hogy a velem szemközti ház tetején még hó volt. Fantasztikusan csodálatos idő volt ma, remélem tovább melegszik az idő, és végre az erdőben is elolvad a hó és akkor mehetek futni végre.
Nyáridéző hangulat az is továbbá, hogy napkrém szagom van, ugyanis a mutter is megjegyezte, milyen vörös lett a képem, gondoltam ennek fele sem tréfa, bekenem magam. Csakhogy nem volt nálam napkrém (ki gondolta volna, hogy március elején kelleni fog...), úgyhogy a mutter adott valamit, ami még tavalyról megmaradt. Néztem a flakont, nem járt-e le, ismerve őket, nekik mindegy, de én azért csak nem kenek bármit a bőrömre, de mivel nem volt szavatossági idő és nem is volt más választásom, bekentem magam vele. Jelzem, még mindig egyben vagyok, nem ártott a krém :D
Az előző bejegyzésem ott hagytam abba, hogy vasárnap este hányt egyet-kettőt-többet szegény M., és eleinte még arra gyanakodott az anyja, hogy túlette magát. De mivel hétfőn reggel is rosszul volt, és nem is ment suliba, és az egész napot is végigszenvedte, a mutter úgy döntött, elviszi M.-et délután a kórházba kivizsgálásra, ugyanis akkor már valami gyulladásra gyanakodott, hogy azért nem eszik, nem iszik és rókázik egyre.
Igenám, csakhogy ezzel volt egy kis bökkenő, mivel hétfőn L.-nek lovaglás órája van délután, és mindig az anyja viszi oda (mellesleg 4 km-re van innen a pónifarm). De így, hogy kórházba kellett vinni M-et, nem tudta elvinni lovagolni. Amikor közölte vele, hogy ma nem fog menni a lovaglás, akkorát üvöltött és olyan szintű hisztit produkált, hogy azt hittem eltört valamije, vagy a bátyjának lett hirtelen valami komoly baja, tényleg olyan keservesen ordított. Aztán kiderült, hogy azért bömböl, mert nem lovagolhat (nem is a bátyjáért aggódik...). Elkezdett ordítozni meg fenyegetőzni az anyjával, hogy akkor majd egyedül elmegy biciklivel, amit persze tilos neki. Egyszer már voltam vele bicajjal, abszolút nem veszélyes az út, ide látszik a pónifarm, olyan közel van, továbbá azon az úton nem is közlekedhetnek autósok (persze itt is van olyan, aki ezt vastagon leszärja). Nekem meg este nyelvsulim volt, és jeleztem napokkal előtte, hogy korábban el szeretnék pályázni, hogy lófráljak végre a városban. Amikor jött le a mutter, hogy öltözködjön és menjenek a kórházba, ott imádkoztam, hogy nehogy ne mehessek el a nyelvsuliba, mert L-t kelljen helyette elkísérni lovagolni, de szerencsére nem mondott semmi ilyesmit a mutter, úgyhogy egyelőre megnyugodthatta. Időközben M. és mutter el, újabb felvonás következik.
Mutter meghagyta, hogy ha semmi komoly gondja nincs M-nek, akkor hamar túllesznek mindenen, és akkor jönnek vissza és L-et is el tudja vinni lovagolni, és nála lesz a telefon, ahogy elindulnak visszafele, telefonál. Időközben teltek-múltak a percek, és vészesen közeledett az idő, amikor már indulnia kellene L-nek, hogy odaérjen fél4-re a pónitanyára ganézni a lovakat. Maga az oktatás 4kor kezdődik és 5ig tart, de fél6ig még szintén maradni kell, újra letisztítani a lovakat, vagy hogy mondják ezt lónyelven. Mutter nem telefonált, úgyhogy L. betelefonált a kórházba, arra a számra, ahol az anyját mindig el tudja érni, ahol azt mondták neki, hogy már visszaindultak és semmi komoly baja nincs M-nek. De közben mutter csak nem telefonált, úgyhogy valahogy csak téves volt ez az infó. L. már épp öltözködni akart, hogy na akkor ő most egyedül elbicajozik, és szarik arra (konkrétan ezt mondta) hogy az anyja megtiltotta neki. Ezt mondta nekem, mikor figyelmeztettem, hogy de az anyád rohadtul pipa lesz, ha visszajön, és te meg engedély nélkül elmentél, nem gondolod? Válasz: Max. kapok fél hét szobafogságot, de a lovaglás az egyetlen dolog, ami engem hétről-hétre boldoggá tesz, és senki nem akadályozza meg, hogy ne jussak el! Hoppá micsoda feszültségkeltő és drámai érzék kérem szépen! Lehet színésznőnek kellene lennie L-nek? A gonosz hisztrérika szerepét minden előzetes tanulmányozás és felkészülés nélkül Oscar esélyesen alakítaná...
Tehát már épp ment öltözni, és már nekem is menni kellett volna a buszhoz, amikor úgy döntöttem, ha nincs más hátra, akkor megyek vele én bicajjal és lemondok a nyelvsuliról, amit már hetek óta úgy vártam, mint a messiást, mert hiába neki lett megtiltva, hogy elmenjen, de ha "hagyom" elmenni, akkor tuti én is kapok a fejemre, merthát hogy engedhettem el. Lefogni úgysem tudom, meg nem is akarom, meg az ajtókat sem akarom folyton kémlelni, mikor szökik meg. Ekkor azonban eszembe jutott egy csodás ötlet! Hívd fel a nagyszüleid, ha nekik semmi dolguk, akkor tuti elvisznek. Na ezzel nyertem egy kis időt magamnak, gondoltam, de közben a buszom már rég elment, sebaj, még mindig van egy, és a sok lődörgés is akaratlanul vásárláshoz vezethet.
Telefonált tehát a nagyszülőknek, és olyan műsort adott le eleinte, hogy még én is megsajnáltam. Kezdte drámai hangon a nagy bejelentéssel: M. kórházba került. Vár egy pár másodpercet és olyan sírásban tör ki, mint akinek tényleg az jár a fejében, hogy jaj istenem, most mi lesz a bátyámmal. Aztán persze a szívszaggató sírás közepette benyögi, hogy most hogy anya elvitte M-et a kórházba, így én sem tudok elmenni lovagolni. Persze a nagypapi egyből rávágta, ha az anyád megengedi, akkor elviszlek én téged. Telefon lerak, újabb jelenet következik.
Most a faternek telefonál, és ugyanezt a színjátékot előadja, hogy M. kórházba került, pár másodperc hatásszünet, majd jön a keserves sírás, hogy így nem jut el lovagolni.
Aztán telefon lerak, majd a nagypapi csörget, hogy beszéltem anyáddal, elvihetlek téged, negyed óra és ott vagyok. Na hála az égnek! L. felvidult, megköszönte (!!!) nekem, hogy adtam neki a tippet, mert a tippem nélkül ma tuti nem jutott volna el lovagolni és vidáman készülődni kezdett. Így én is eljutottam a nyelvsuliba, M-nek pedig nem találtak elváltozást az értékeiben, az influenza valszeg a hasára ment rá, ezért volt rosszul, egészen a mai napig, amikoris az egész délelőttöt kint töltötte velem a teraszon a napon, és meggyógyult. Már emberi színe van, most épp kint játszik, bicajozik a többiekkel, és holnap megy is már suliba. Meg van rá esküdve, hogy a nap gyógyította meg :)
Egy ideig azt hittem, én leszek most M. szemében az ügyeletes jófej, hogy adtam neki ezt a tippet, erre kedd és szerda reggel kb. megint keresztül nézett rajtam, de durván, ma délután, meg ahogy hazajött, mosolyogva köszöntött. Ki érte ezt?!