Esti séta
Nemrég értem vissza a sétámból, gondoltam sötétedés előtt megyek egy kört, egész nap nem voltam sehol, hanem szorgalmasan németeztem. Nyelvtanoztam és Harry Potter egyet olvastam, amiből minden ismeretlen szót kiszótárazok. Mondanom sem kell, még az elején vagyok, úgyhogy egy mondatban kb. 5 szót ismerek, a többi 15-öt meg nem, úgyhogy elég lassan megy a dolog, de nem adom fel.
Elindultam a kedvenc útvonalamon az erdő felé, és láttam már távolból egy bácsit, meg egy szép kutyust. Egyből megszólalt bennem a mizantróp Nagy Krisztina, hogy ne mááár, egy ember! Most akkor köszönni kell, meg nehogy dumáljon nekem, mert visszafordulok. Hát ahogy közeledek, a kutyus barátságosan nekem ugrik, én pedig megsimogattam. A bácsi leparancsolta rólam, majd beszélgetni kezdtünk, hogy a kutyája szerinte egyből megkedvelt, érezte, hogy milyen ember vagyok, ezért jött oda hozzám és ugrált körül, aztán kérdezte azt is, hogy ilyen későn indulok sétálni? Többnyire ő beszélt, de elég szépen, nem egy sváb 80 éves bácsika akcentusa volt, szóval mindent megértettem. Már nem tudom milyen kérdésnél, de feljött, hogy én kivagyok, mi vagyok, és mondtam, hogy au-pair vagyok a K. családnál, és hogy Magyarországról jövök. Erre a bácsi bevallotta, hogy ő is magyar, kitelepített sváb, és Sopronból származik. Gondoltam magamban, ez hihetetlen, komolyan, hogy 1. már megint egy szakdoga témámba illő emberrel találkoztam ( A svábok nemzeti&etnikai identitásáról írtam a szakdolgozatom) 2. mennyi magyar/magyar ősökkel rendelkező ember van ebben a kis 500 fős faluban. Van ez a bácsi, van a szomszéd nő, a szomszéd nő férje is magyar származású, de a Jó napot!-on kívül már semmit nem tud. Van ennek a fickónak az anyukája, aki szintén a második világháború utáni kitelepített sváb, de ő még tud magyarul. Vele a megérkezésem napján találkoztam a faluházban, és vele magyarul is beszélgettem. Ő azt mondta, még a mai napig a magyar az anyanyelve, és magyarul számol magában, nem németül, holott már 40 éve az országban lakik. Továbbá szoktam látni már vagy november óta reggelente egy magyar rendszámos autót, amiről kiderült, hogy a szomszédunknak dolgozó magyar srác és az apja tulajdona, akik idénymunkára jöttek ki, és amíg nincs meló, addig tanulják a nyelvet. De még szemtől szemben nem találkoztam velük, csak reggelente látom a kocsit a ház előtt megfordulni.
A beszélgetőpartnerem is 35 éve él már Németországban, és már ő sem tud magyarul, mert az anyukája amikor kijöttek, megtiltotta, hogy magyarul is beszéljenek, onnantól kezdve már csak németül lehetett.
Nagyon aranyos volt a bácsi, mindenféle dologról beszélgettünk, a buta tévéműsorokról, a magyarokról, a munkanélküliségről. A munkanélküliségről feljött az, hogy szerinte mostanában a cigányok hogy ellepték Németországot. Hümmögtem egy sort, ehhez nem tudok mit hozzászólni (Kispol szak!), mire kifejtette, hogy jobb lenne, ha a románok otthon maradnának. Mondom mi? :D Ezt már nem először hallom, hogy a németek a románokat nemes egyszerűséggel cigányoknak tekintik. De az összeset. Hoppá, durva, mi? Ráadásul a bácsi kutyáját is cigánynak hívja! :D
Mivel a bácsi is a faluban lakik, ismerte a családot, a gyerekeket, tudta, hogy odakint van két nyúl, meg hogy a mutter sebész. Gondolom itt mindenki ismer mindenkit, még mindig szokatlan a dolog.
Mivel már eléggé sötét volt háromnegyed 7kor, és össze is fagytam, elbúcsúztunk, de előtte még megdícsérte a németem, tök jól esett.
Zárásképp: ma mindenkit megnevettettem a képemmel, amit a Tiniről készítettem ma a szobámban. Eskü nem nyúltam hozzá, magától lett ilyen!
