Egy borzalmas este
A tegnap este katasztrofálisra sikeredett, köszönhetően a kislány neveletlenségének és a kissrác szemétkedésének. Úgy volt, hogy a szülők farsangi buliba mennek a faluházba, ami három utcányira van innen. Ott gyűltek össze a falubeli felnőttek és ment a partizene, ittak, mulattak, vígadtak. Épp pakoltam ki a konyhában a mosogatógépből elég zajosan, tehát hallatszódott, hogy ott vagyok, mire jön a mutter és a kissrácnak kezdi el magyarázni, hogy még lefekvés előtt feltétlen szólj rá a húgodra, hogy etesse meg a nyulakat, illetve ekkor és ekkor fektesd le, mert én nem leszek itt, mennem kell. Gondoltam magamban, nem ezért vagyok én itt? Hogy ezeket csináljam? Na mindegy, gondoltam magamban, csak nem tartanak inkomptenesnek, különben nem lennék már itt. GONDOLOM. Közben mutter el.
Megetették a nyulakat, már hálóingben voltak mellesleg, persze csizma és kabát fel, hisz hó van odakint, elég keményen tombol a tél. Utána már ágyba kellett volna menniük, de lejöttek még (épp a konyhában mosogattam) és bepróbálkoztak, hogy egy negyed órát tévézhetnek-e még, 9 után. Csípőből nemet mondtam, na persze, ígyis tévéztek már eleget, este 9 után meg főleg nem nekik való műsör megy. Persze ezt is a kissrác kérdezte meg, a kiscsaj nem merte (fél tőlem, vagy mi? Ezen már elgondolkodtam...). Utána felmentek megint a szobájukba, majd visszajöttek, és a kissrác feltétlen ki akart dobni egy petárdát az udvarra, amit a haverjától kapott. Ő sem akart kimaradni a buliból, ugyanis odakint a felnőttek fáklyával mászkáltak farsang alkalmából, ugyanis itt a farsangot, a télűzést elég komolyan veszik. Délután megyek is egy farsangi felvonulásra, egy nem messze levő városkába, ez itt állítólag Dél-Németország legtutibb farsangi vonulása.
Visszakanyarodva az estéhez, miután kidobta a petrádát, mondtam, hogy vége az estének, lehet felfele menni és aludni. Én közben visszatértem skypeolni, abban a hiszemben, hogy vége az estének, hisz a kölykök is felmentek és alváshoz készülődtek. Na, jó nagy hülye voltam, hogy azt hittem, minden rendben lesz. Egyszercsak óriási ordításra lettem figyelmes, az ajtó kivágódott, a kislány üvöltve, vörös fejjel, sírva, durrgova trappol le a lépcsőn és üvölt, hogy a mamájával akar lenni most, őt akarja! És kezd is öltözködni a hálóingjére csizmát, kabátot. Persze egyből próbáltam nyugtatgatni, hogy mesélje el, mi történt, meg simogattam az arcát, letérdepeltem, hogy kb. egymagasságban legyünk, és simogattam a hátát is, és kértem, mondja el, mi történt. Persze ő csak ordított tovább, de úgy, mint még soha nem hallottam senkit, még őt sem, holott elég hisztit megéltem már a több, mint 4 hónap alatt. Közben lejött a kissrác is, gondolom beszart, hogy ha a kiscsaj elmegy tényleg az anyjához és elárulja, mit tett a bátyja vele, akkor neki annyi lesz. Ő lefogni próbálta az akkor már nem is piros, hanem az ordítástól és sírástól egyenes vörös képű kislányt, hogy nehogy kiszökjön. A bejárati ajtóban az útját állta, és közben magyarázott neki, hogy ne menj el, kérlek, ígérem, jó leszek. Itt már gondolom tényleg beszart, hogy ebből baj lesz. Én pedig tovább simogattam és mondtam neki, hogy semmi baj, babusgattam, hogy nyugodjon le, és egy pillanatig kezdett is lenyugodni, láttam rajta, de ekkor a kissrác kiröhögte, hogy úgy néz ki, mint egy szörny a vörös képével, ennyi kellett neki, nekiiramodott a teraszra vezető 4 ajtó egyikének, és ott kiszaladt.
Itt a kissrác még vissza tudta húzni a karjánál fogva a házba, de ekkor a kiscsaj úgy nekiesett, tépte a haját, rugdosta, őrjöngött, ha nem tudtam volna, hogy nem épp egy forgatás zajlik, azt hittem volna, épp az Ördögűző egyik jelenetét forgajták. Lefogtam a kiscsajt a kissrác segítségével, mert azért gondolom ez eléggé fájhatott M-nek, akármilyen paraszt is volt, ez azért elég kegyetlen tépés volt. Ahogy lefogtam a kiscsajt, a levegőben rúgkapálózott, erre mit csinál kedves M.??? Kiröhögi megint, és mutogat neki, hogy bibibíííí, te le vagy fogva, én meg szabad vagyok, tehát hergelte szépen, ahogy kell. Na, hát lehet nem kellett volna, de elengedtem a kiscsajt, hogy ha ilyen pöcs a bátyja, akkor ugordjon csak rá, tépje. Na ezután a kiscsaj mire további velőt rázó ordítás mellett (ANYÁT AKAROM!) kirohant az utcára.
A kissrác utána, kabát nélkül. Én is gyorsan cipőt és kabátot fel, és égő villannyal, ajtó bezárás nélkül utánuk rohantam, akkor már az utca közepén jártak, és a kislány úgy ordított, de úgy este fél 10kor a falu közepén, mintha élve nyúznák. Még isteni szerencse, hogy a falu a farsangon volt, de így is tuti sokan hallották.
Szóval az utca közepén utólértem őket és akkor a kiscsajról a kissrác már félig leszedte a kabátot, mert persze még mindig próbálta visszatartani (akkor már tuti úgy be volt szarva, mint hat másik, hogy mi lesz ebből). Sikeresen visszaadtam rá a kabátot, ugyanis szerda-csütörtök-péntek nem volt suliban, mert beteg volt, és még mindig köhögött. Mondom még az hiányzik, hogy még jobban beteg legyen. Ekkor már a kissrác is abbahagyta a kérlelést, hogy ne menjen (szerintem ez csak olaj a tűzre ilyenkor, legalábbis magam ismerve :P) és a kiscsaj is abbahagyta az ordítást, hogy a mamát akarja és elindultunk a Faluház felé, ahol volt a buli. A kissrácot visszaküldtem a házba, ugyanis kabát nélkül jött el, akkor már két utcányira voltunk a háztól, lehetett vagy -5/-10 fok is, és közben tovább mentünk. Időkzben a kiscsaj is lenyugodott, hogy a bátyja nem volt ott, és elmesélte hüppögve, hogy most tönkre fogja tenni a szüleik szórakozását, és úgyis mindketten szobafogságot fognak kapni, és úgyis a kissrácnak lesz igaza, mint mindig, de ő akkor is a mamával akar beszélni.
Megérkeztünk a farsangi buliba, ahol egyből megtaláltuk a fatert, elmesélte neki még mindig sírva a kislány, hogy mit tett vele a bátjya. Állítólag meghúzta a haját meg megrugdosta és ő erre nekieesett. A kissrác elég nyugodt egy természet, magától nem csinál ilyet, tuti beszólt neki valamit a húga. Közben előkerült a mutter is, nézte, hogy mit keres ott L., aztán elkezdte neki a gügyögést, hogy szegény kicsi L., ó kicsikém, hát mi történt? Meséld el Anyucinak, mi történt...
Ahelyett, hogy leosztotta volna a szarba, hogy mit képzel, hogy amikor már ágyban lenne a helye, ekkora hisztit csap, üvöltve masíroz végig az egész falun, mint egy óvodás hülyegyerek, beront a buliba és nyilvánvalóan csak hisztizik, ugyanis nem fáj semmije, csak ő úgy gondolta, hogy az anyjával akar lenni, akkor az anyjával akar lenni és pont. Nekem, mint au-pair-nek ez az egy választásom volt, hogy megpróbálom lecsitítani kedvességgel és mást nem, én nem oszthatom le, hogy fogja be azonnal, mert lekeverek neki egyet. Ez a szülő dolga lenne, szerintem. Annyi, de annyi dolgot tanulok a gyereknevelésről, míg itt vagyok. Nálam ilyen nem lesz, az tuti. Nem így fogom nevelni a gyerekeim, ahogy ők nevelik őket. Kb. itt mindent szabad.
A fater visszakísért minket a farsangi börtönfogoly jelmezében, közben kihallgatta a két felet, én meg hátul kullogtam, és arra gondoltam, hogy na ez az inkompetencia, hogy nem tudtam megakadályozni a kiscsajt a hisztiben, meg abban, hogy az egész falun át üvöltve lemasírozzon a Faluházba. Közben szégyen, nem szégyen elkezdtem pityeregni a nagy stressz hatására, mindvégig az járt a fejemben, hogy nekem ilyen au-pair nem kéne, aki ennyit nem bír megtenni, hogy rendesen ágyba dugja a kölyköket. Közben a fater ágyba tette őket, majd olyan arccal jött felém, hogy azt hittem, azt mondja, holnap beszélnünk kell. Ilyen idegesnek még nem láttam soha. Egyáltalán nem volt olyan izgága feje, mint egy átlag embernek, hanem teljesen kifejezéstelen arca volt és olyan halkan beszélt, hogy alig értettem. Korábban mondta, hogy ő egy nagyon nagyon türelmes fajta, gondolom ő felrobbanni is úgy tud, hogy rezzenéstelen arccal és halkan beszél. Nála ez az idegesség jele. Szóval vártam, hogy azt mondja, holnap beszéljünk (ergo szedd össze a cuccaid, oszt húzzá' e') ehelyett meg azt mondta, hogy ha bármi neszt is hallok a kölyköktől, azonnal menjek hozzá vissza. Mondtam neki úgy lesz. Még szerencse, hogy félig sötétben álltam, mert így csak kicsit volt észrevehető, hogy mikor bocsánatot kértem, kezdtek peregni a könnyek a szememből. Ha ideges vagyok, sírok. Szar egy tulajdonság ez. Mondta, hogy ilyen szar dolgok mindig történnek, ő tudja jól.
Update: Most kérdeztem a kiscsajt, hány nap szobafogságot kaptak, csak a mait. Hát, 1) egy nap nem elég, szerintem 2) ebből nem tanulnak semmit. Egy nap nem mehetnek ki, viszont idebent bármit csinálhatnak, játszhatnak, zenét hallgathatnak, tévézni nem tudom tévézhetnek-e, remélem nem.
Abból tanulnának, ha leülnének velük, és elmagyaráznák neki, hogy L. ide figyelj. Ne hisztizzél, mert legközelebb ha ezt csinálod, isten bizony leordítom a hajat a fejedről és akkora átszállóst kapsz, hogy meg nem állsz Magyarországig. Te kedves M. pedig ne cukkold a húgod, ha hisztizik, mert neked is akkora pofont adok, hogy stoppal jössz vissza...